Fiatalkorom óta sok olyan nyarat éltem meg, amikor kérdés volt, indul-e a bajnokságban a focicsapatunk, és ha igen, melyik osztályban. Ez a nyár is csak ilyen. Mivel a témáról nagyon sokat lehetne írni, csak a legfontosabbakat kiemelve foglalom össze a lényeget, de így is két hosszú, külön jegyzetet szánok neki. Az elsőben megvilágítom a mostani helyzetet, a másodikban pedig leírom, hogyan képzelem a sport jövőjét Mezőcsáton. Ezek a kérdések talán csak néhányszáz embert érdekelnek a városban, de vitathatatlanul a közbeszéd részét képezik, így megérdemlik a nagyobb terjedelmet.

A június utolsó napjaiban megtartott rendkívüli ülésén a képviselő-testület foglalkozott a focicsapat problémájával, hiszen hirtelen kellett kezelni egy - számomra érthetetlenül – nehéz helyzetet. Itt olyan gondokról szereztem tudomást, amelyek megdöbbentettek. Akit érdekelnek a részletek, nézze meg a hamarosan nyilvánosságra kerülő felvételt, itt csak a lényeget emelem ki. 2012-ben az önkormányzat nagyjából 6,6 millió forintot tervezett a költségvetésében a MVSE-nek szánt átadott pénzeszközként. Mondjuk egy tíz évvel ezelőtti támogatáshoz képest reálértéken ez is csökkenés, de – ha jók az utolsó információim – végül ennek az összegnek sem az egészét kapta meg az egyesület. Ebben az évben a költségvetésünk már egyforintnyi ilyen típusú támogatási összeget sem tartalmazott. (Ezt a költségvetést én különben nem szavaztam meg, de ezt most hagyjuk…) Ennek ellenére nyugodtan aludtam, mert a polgármester többszöri, hivatalos és informális tájékoztatása szerint jelentős TAO pénzek érkeztek, érkeznek a mezőcsáti sportba. Ez jellemzően a fejlesztésre szánt célzott forrás, de bíztam benne, hogy emellé különböző támogatók bevonásával sikerül biztosítani a működési feltételeket. Sajnos az ellenkezője derült ki. Az egyesület tavaly ősz óta nem fizetett villanyszámlát, így az önkormányzatnak most egyszerre kellett többszázezerrel beszállni. Ha nem fizetünk, akkor még drágább kaland lett volna visszaköttetni az áramot, ráadásul előbb-utóbb a meglévő tartozást is behajtották volna rajtunk. Ja, meg persze nem lett volna áram a sporttelepen… Megszavaztam. Megszavaztuk.

Ezt tárgyaltuk, amikor kiderült, egyelőre nincsen pénzügyi fedezet ahhoz, hogy a klub elinduljon a bajnokságban. Persze a mezőcsáti sport nem egyenlő a labdarúgással, de az egyesület költségvetésének a legnagyobb részét mégiscsak ez képezi, és én semmiképpen nem szeretném, ha pénztelenség miatt alsóbb osztályban kellene indulnunk, vagy még ott sem. De. Csak olyan feltételek mellett tudok bizalmat (és pénzt) szavazni a focinak, amelyek garantálják, hogy nem kell a jövő hónapban váratlanul egy másik közüzemi számlát kifizetnünk. Vagy bármi mást. Az igazi probléma ugyanis nem pusztán maga az Émász-tartozás, hanem az, hogy ez csontvázként esett ránk. Tudjuk meg pontosan, mennyi pénz elegendő egy teljes, de biztos szezonhoz, ebből mennyit teremtenek meg más forrásból, fontos, hogy menet közben ne adódjanak meglepetések – legalább ezekre az információkra szükség van a megalapozott döntéshez. Még akkor is ezt mondom, ha én szeretem a focit. Serdülőtől igazolt játékos voltam, majd tinédzserként játszottam a felnőttcsapatban (hú, de büszke voltam! ;p), a mai napig sok focista barátom van, a szüleim is versenyszerűen sportoltak, sőt édesapám még sportvezető és edző is volt, fél gyerekkoromat a pályán töltöttem. Ugye nem kell tovább magyaráznom, számomra miért fontos a sport?

De a mostani helyzetben nem tudtam csuklóból, első tárgyalásra támogatni az egyébként minimális pénzügyi támogatásra vonatkozó indítványt. Először megnyugtató válaszok kellenek ahhoz, hogy megoldjuk a problémákat. Ne rakjunk úgy pénzt a csapatba, ha megeshet, hogy szezon közben visszalépnek! Ami biztos, júliusban alaposabban újratárgyaljuk a dolgot, én arra fogok törekedni, hogy ne engedjük el az egyesület kezét. Ezt garantálom. Hogy aztán ez mire lesz elég? Majd meglátjuk!

Hangsúlyozom, nem a sportegyesület vezetésével van problémám, hanem a működési elvekkel. A jelenlegi vezetés munkáját egyébként sem ismerem olyan részletesen, hogy véleményt formáljak. Bár tény, aki mezőcsáti sportban, a fociban vezető szerepet vállalt az elmúlt húsz évben, feltétlenül tiszteletet érdemel. Tiszteletet és hálát, mert ez egy embert próbáló, sikamlós, ingoványos terület. Ha történetesen sportelnök valaki, inkább csak támadást kap, köszönetet ritkán, a focira pedig, tudjuk, „a világ pénze is kevés lenne”. Tehát meg kell emelni a kalapom az összes sportvezető előtt. Még akkor is, ha külső szemlélők esetleg sikertelennek értékelik a munkájukat. De ezeken az embereken – pedig időt, energiát, pénzt (!) áldoztak a céljukért - bizony koptatott annyit ez a pozíció, hogy hálásnak kell lennünk azért, ha valaki egyáltalán szerepet vállal a mezőcsáti labdarúgásban. Már csak ezért sem venném a bátorságot, hogy bárkit kritizáljak. Most egyébként sem felelősöket kell keresnünk, hanem megoldást!

Úgy gondolom, az önkormányzat leginkább azért nem hagyhatja magára a sportot, mert a fiataljaink számára a család és az iskola mellett (sokaknak előtt..) hosszú távon kiemelkedő nevelő hatása van. Így persze a fociról – mint a legnépszerűbb sportágról – sem feledkezhetünk el. A gyerekek edzésen talán könnyebben megtanulnak dolgozni, ráadásul egy közösségért, célokért dolgozni, csapatban játszani (és még sorolhatnám), mint az iskolában. Ez ugyanis nem kötelező, ráadásul még élvezik is! Ha tehát a sportmúltjuk miatt Mezőcsát hasznosabb tagjai lesznek ezek a srácok felnőttként, akkor mindannyian nyertünk ezen a „befektetésen”.

Na meg rengeteg értéke is van a csáti labdarúgásnak, ezeket nem hagyhatjuk veszni. Például fényes múlttal büszkélkedik – ezt nemrégiben egy kitűnő, hiánypótló könyvben is olvashattuk. Számos tehetségünk van. Persze az nem jó, ha a legjobbakat elszívják a hasonló osztályban induló környező települések, de ha magasabb szintre tudnak kerülni, az bizony büszkeség. Jó volt látni a csáti nevelésű Dobos Pityót a Kispest csapatkapitányaként (figyelem, egykor Puskás posztja volt!), aztán Diósgyőrben. Vagy a most MB1-be :-) feljutó Kövesden is többször játszott a fiatal, de fejlődőképes Kemény Tamás, ő is könnyen felküzdheti magát az élvonalba. Ezen felül is vannak még értékeink, például nálunk dolgozik a térség …hmm, mindenki értse jól!… talán legönzetlenebb szakembere, Nagy Zoli (nem mellékesen persze ért is hozzá). Látható, van miből építkezni. Ezért sem hullhat darabjaira a rendszer!

A sport tehát fontos. A futball fontos. De.

Ha azt kell eldöntenünk, vajon építsünk-e közpénzből egy stabil, a lehetőségekhez képest nézőcsalogató futballt játszó csapatot, vagy inkább a köztisztviselőinknek még ősszel is fizessünk bért, és legyen fűtés az óvodákban – akkor már bizony árnyaltabb a kérdés. Sajnos csak egy kicsit sarkítottam, az önkormányzat ugyanis most majdnem ebben a helyzetben van. Akkor bizony meg kell fontolni minden forintnyi támogatást. Ha azzal állítanak meg az utcán, hogy egy jobb használt autó árából vásárol az egyesület fűnyírót, mégis hatalmas a fű a pályán (nincs ember, nincs üzemanyag???), akkor arra nehéz válaszolni. Ha azzal keresnek meg, hogy más szakosztályok, más, sokszor sikeres sportágak sorvadtak már el a pénztelenségben, a focisták meg meccspénzt kapnak, arra nehéz válaszolni. Persze arra is nehéz, Nyéken vagy Keszin miért tudnak jobb csapatot építeni.

Látható tehát, ennek az éremnek is két oldala van. De remélem, júliusban olyan döntést hoz a képviselő-testület, ami megnyugtatóan rendezi a helyzetet - rajtam nem fog múlni! Ha persze valaki most megkérdezi, milyen osztályban indulunk, nem tudnék rá válaszolni. Egyelőre. Tudom, hogy jövőre lesz-e foci Csáton? Nem. Szeretném, ha lenne? Igen.

Hiszen végtére is – I love Mezőcsát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.