Ígéretekről, tervekről

2014.09.27. 13:46

Az volt a tervem, hogy ma is a főbb elképzeléseim egyikéről fogok részletesebben írni. Ahogy azt a legutolsó jegyzetemben is tettem. De a napokban többen kerestek meg azzal, hogy áruljam már el, a most leírt terveimet eddig miért nem sikerült az elmúlt években megvalósítanom.…

A szórólapomon azt írom, én egy olyan Mezőcsátról álmodom, ahol…rend van az utcákon. Ez azért fontos, mert az itt élők komfortérzetét jelentősen meghatározza, mennyire rendezett a település. Ráadásul az ide látogatók is ez alapján ítélik meg először Mezőcsátot.…

Kedves Barátaim, Ismerőseim! Az elmúlt 3-4 évben sok megkeresést kaptam olyan mezőcsáti barátaimtól, akiknek adok a véleményére. Ők úgy vélték, 2014-ben itt lesz az ideje annak, hogy polgármesterjelöltként mérettessem meg magam. Nem volt nehéz meggyőzniük, hiszen ez az…

Néhány mondat magamról

2014.09.17. 17:18

Sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, Mezőcsáton mindenki ismer mindenkit, így valószínűleg bennünket is ismer mindenki – de én úgy gondolom, ennél azért nagyobb városban élünk. Bárkinek is van igaza, illik bemutatkoznom, hiszen bizalmat kérek a választóktól, így talán ez az…

Eldördül a startpisztoly

2014.09.16. 11:34

Kedves Barátaim, Ismerőseim! Az elmúlt hónapokban arra törekedtem, hogy ne árasszam el helyi politikai ügyekkel a facebook fiókomat. Ennek két oka volt. Egyrészt tudom, sok ismerősöm talán apolitikussá vált az elmúlt év kissé túlpörgetett kampányainak köszönhetően – nem…

süti beállítások módosítása